Ezek néha egész falvak termésének levágását elvállalják és bérül a negyedik, ötödik, hatodik vagy hetedik keresztet kapják. A nekik járó részt nagy hirtelen csépekkel kiverik, a szalmát otthagyják. Azt azonban kikötik, hogy a gabonát haza szállítsák nekik". A régi leírások gyakran emlegették például ugyancsak a Felső-Tisza-vidékén a ruszin aratómunkásokat, kiket az 1930-as évek közepétől 1944 nyaráig még nagy számban foglalkoztattak a magyar gazdák. A feljegyzések szerint például Lónyára Volóc, Munkács és Nagyberezna környékéről jöttek, Fehérgyarmatra Léczfalva, Bábakút, Iváskófalva ruszinjai jártak aratni, míg Penyigére Jalova, Beregsziklás (Serbóc) és Vezérszállás aratói jártak dolgozni, és a magukkal hozott gazdasági szerszámok közül a gereblyét a magyar gazdáknál hagyták. Rozsályon pedig arra emlékeztek, hogy a ruszinok sarlóval és kaszával is arattak. A beregi Tóhát falvaiba pedig Galíciából Polyákok jöttek aratni, kiknek asszonyai sarlóval vágták a gabonát, míg a férfiak csépeltek.
A legtöbb vidéken júliusban indult az aratás. Erről a fontos időszakról írunk ma, és választottunk egy hozzáillő keménycserép tányért. A betakarítás kezdőnapja területenként más-más időpontra esett, hiszen az északi és déli térségekben, valamint a magasabb vidékeken nem egyszerre érett meg a búza. Az azonban közös, hogy a nyár meghatározó eseménye volt. Hiedelmek, rítusok kapcsolódtak az aratás egyes szakaszaihoz – mint pl. az aratókoszorú készítése, amit az utolsó kéve búzából kötöttek –, a munka befejezését sokszor mulatság követte. A betakarítás jelentősége azért volt nagy, mert az egész év élelmezését befolyásolta a termés. A paraszti étkezésben fontos helyet foglaltak el a gabonák, az abból készült tésztaféleségek, legfőképpen a kenyér. (Magyar Néprajz III. ) A tárgyról EZEN A LINKEN olvashat bővebben.
Gazdaságos aratás A nyár végével eljött az ideje annak, hogy lassan mindent betakarítsunk. A nem túl csapadékos ősz erre remek lehetőséget biztosít, amit érdemes kihasználni. A búza, árpa, rozs gabonák után eljött a napraforgó és tengeri aratás ideje is. Ezt több módon végezhetjük. Régebben gyakori volt, de még ma is előfordul kisebb gazdaságok esetén a kézzel történő szedés. Ennek megvan a maga előnye, hiszen a csövek teljesen meg lesznek tisztítva a csuhától, és könnyedén zsákokba helyezhetők. Azonban nem mindenkinek van erre ereje és ideje, így az aratás általában gépekkel van kivitelezve, a gyorsaság érdekében. Még így is van azonban két lehetőség. Az egyik, amikor csövesen, a másik, ha szemesen gyűjtik be a termést. Ha nincs miért lefejteni, és a tárolás inkább megoldott egészében, esetleg a csutkára is nagy szükség van, akkor nem kérdés, hogy melyik módszert választjuk. A teljes lefejtés általában akkor éri meg, ha azonnal felhasználjuk vagy tovább is adunk a terményen. Az aratás módszerei adottak, a gépek hozzá szintén, akkor már csak neki kell kezdeni.
2015. június 29., hétfő 19:00:00 / A népi hagyomány szerint június 29-e Péter, Pál napja az aratás kezdete. Sok a munka a földeken, nagy ünneplést nem tartanak ilyenkor. Szent Iván napján történik a kalászszemle. A gazdák szerint a búza ebben az időben kezdi hányni a kalászát, a töve megszakad, megáll a növekedésben. Megérik a vágásra. Hagyományosan a legkorábban érő kalászosok - az őszi meg a tavaszi árpa - betakarításával kezdődik az aratás Szent Iván nap környékén, ám a rozs, majd a búza Péter Pál nap környékén válik vágáséretté. A zab aratásával zárul a sor. fotó: A munka végeztével következik az aratóünnep, amely a középkorban is szokás volt, ám érdekes megemlíteni, hogy 1901-ben agrárminiszteri rendelet is előírta az aratási mulatságok megrendezését. Egyik népdalunk szövege is magába foglalja a hagyomány rendjét: Elvégeztük az aratást. Készülj, gazda, jó áldomást! Gazdasszonyunk jó vacsorát! Adjon Isten jó éjszakát! Aratási mulatság az 1930-as évekből. fotó: Az idő múlásával felcserélődött a betakarítás és az ünneplés sorrendje: az aratóünnep manapság nem a nagy munka végén, hanem a kezdetén, a Péter-Pál nap közelében kerül megrendezésre országszerte.
Egyetértek Manga János megállapításával, aki szerint "a magyar nyelvterületek, különösen a nyitrai, a honti, a nógrádi vidékek szokásaiban a legtöbb esetben megtalálható a szoros kapcsolat a gabonaérés, a jó termés és a tűzgyújtás között, amit a gabonaérés ideje, a közeli aratás gondolata alakított ki, s ebben valószínűleg az egyházi magyarázatok, prédikációk is közreműködtek" (Manga J. 1977: 241–243). Az aratás kezdési időpontjának újabban a köztudat Péter-Pál napjá t, azaz június 29-ét tartja. Egyes helyeken ilyenkor mutatták be az aratók miséjét. Apátfalván (Csanád m. ) a részes aratók is elmentek erre. Magyarkimlén (Moson m. ) még a szerszámokat is elvitték és a templom előtt helyezték el, hogy azok is részesüljenek az áldásban (Bálint S. 1977b: 1. 509–510). Az aratás kezdésének időpontja a középkortól kezdve Sarlós-Boldogasszony napja, július 2. volt. Ez a nap ünnepnek számított, ezért csak jelképesen kezdték meg ekkor a munkát. Szeged környékén az asszony tett néhány vágást sarlójával a búzában.
Ezt az aratási módot a Németalföldön már a 16. század végén is ismerték. A rávágó kévéző aratást hazánkban sem végezték a 18. század előtt, a 19 – 20. században azonban a magyar paraszti gazdálkodásban már ez a forma volt a legelterjedtebb aratási mód. A sarlós aratást legtöbb helyen ez váltotta föl. A kézi aratás szerszámai [ szerkesztés] Kévét [1] kötő nő. Kézi aratás Magyarországon 1938-ban - Az aratás eszközei: a sarló és a kasza, melyek kialakulását a vas feltalálása tette lehetővé. A sarló megjelenése Európában a keltákhoz kapcsolható. Az általuk lakott területeken a régészeti leletek szerint mindenütt, így Magyarországon is elterjedt volt. A horgas sarló pengéje idővel kiegyenesedett, meghosszabbodott, hosszabb nyelet kapott, ami kezelője nagyobb lendületével és erőkifejtésével nagyobb teljesítményt tett lehetővé. Ugyanekkor kialakult a speciálisan aratásra használt, hátratört nyakú ún. ívsarló, a későbbi aratósarló közvetlen őse, a rövid kasza pedig a fűvágás szerszáma lett. - A kaszanyelet erdős vidékek fafaragó falvaiban háziiparban készítették, és távoli tájakra vitték eladni vásározók, vándorárusok útján.
Aratás sarlóval, illusztráció a Tacuinum sanitatis című gyógyászati és orvosbotanikai kézikönyvből, 14. század A modern korban már inkább kombájnokat használnak Az aratás a megérett szálasgabona; búza, árpa levágásának és betakarításának műveletsora, már a vadászó-gyűjtögető ősemberek is arattak. Az aratás története [ szerkesztés] Az aratás; vágóeszközzel folytatott aratás első nyomai a Közel-keletre vezetnek, az erre utaló leletanyag is innen került elő az i. e. 6500 körüli időkből. Aratás sarlóval [ szerkesztés] Az emberiség aratószerszáma hosszú ideig a sarló volt, amellyel az aratás nem igényelt különösebb munkaszervezést. Az arató amit learatott, kévébe is kötötte. A 18 – 19. századi fejlettebb munkaszervezetben a sarlós arató társaival egy sorban a gabonatábla szélességében haladt. Bal kézzel megfogott egy köteg gabonát és jobb kézzel a földtől mintegy 25–30 cm-re elvágta a szárát, majd letette maga mellé. Átlagosan 2–6 arató után dolgozott egy kötöző, aki szalmakötéllel puszta kézzel vagy kévekötő bottal kévébe kötötte a fogásokból összerakott markokat.
A fizetést résziben kapták, minden 14-15. kéve búza volt az övék, de az emlékezet fenntartotta a Nyírségbe lejáró ruszin és szlovák aratómunkásokat is. Cserekereskedelem gabonával [ szerkesztés] Az elmúlt századokban a trianon óta Romániához tartozó Avasság falvaiból - ahol nyáron bőven termett a gyümölcs - a románok a Szatmári-síkság falvaiba: Rozsályra, Kishodosra és Nagyhódosra nyáron körtét, almát, télen aszalt szilvát hoztak, melyet leginkább búzáért adták. A Tisza - és Szamoshát vidékéről egykor tutajokon, szekereken szállították a szilvát, almát és a szilvapálinkát a szomszédos alföldi megyékbe, de idejártak szilváért az Ecsedi-láp vidékéről és Szabolcsból is, cserébe gabonát adtak érte. A Panyolaiak például szekereken (tengelyen) szállították a sót Máramarosból s vitték tovább a Nyírségbe, ahol gabonáért adták tovább. Jegyzetek [ szerkesztés] Források [ szerkesztés] Magyar Néprajzi Lexikon Györffy István: Takarás és nyomtatás az Alföldön (Néprajzi Értesítő, 1928) Farkas József - Ujváry Zoltán: Tanulmányok Szatmár néprajzához (Debrecen, 1984) ISSN 0139-2468
A sarlós aratás fejlettebb munkaszervezetében az aratást asszonyok, a kötözést férfiak végezték. Kis parcellákon vagy ott, ahol nem tudták biztosítani a megfelelő munkaerőt, megmaradt a régi forma, a férfiak és nők egyaránt arattak és ki-ki kévébe kötötte, amit levágott. A sarlós aratás termelékenyebb módja a nyugat Magyarországon elterjedt, széles pengéjű kaszasarlóval folytatott munka volt, melynek során az arató nem fogta meg a szálakat, hanem a tövükre suhintva a földre fektette őket. A sarlós aratásnál minimális volt a szemveszteség és gyommagvak is ritkán kerültek a tiszta szem közé, de maga a munkafolyamat hosszadalmasabb volt, gyakran a nyár végéig is eltartott. Aratás kaszával [ szerkesztés] Európában először a 15. században a Németalföldön terjedt el a kaszával való aratás, néhány évtizeddel később a 15. század második felében például már Magyarországon, a Dél-Alföldön is arattak kaszával. A kontinens egész területén azonban csak a 20. század elejére terjedt el ez az aratási mód, mely fokozatosan szorította ki a sarlós aratást, de csak a 19. század második felében a gabonakonjunktúra idején jutott túlsúlyra a Kárpát-medencében.
215–216). Különös jelentőségét az is bizonyítja, hogy a nyári időpontokat már a 16. században is az aratás idejével határozták meg. 1574: "... Mwult Aratásnak vtanna... "; 1597: "Az Aratas elött lattam úala... "; 1716: "halottam... tavaly aratás tajban" (EMSzT I. 409). Az időmeghatározásnak valamilyen mezőgazdasági munkához történő kötése (kukoricakapáláskor, krumpliszedéskor, szüretkor stb. ) a legutóbbi időkig általánosan ismert a magyar parasztságnál.